(Vaskő, 1889. november 20. – Budapest, 1957. január 11.)
Az ércekben gazdag Hegyi-Bánságban Vaskőn – Moravica-Eisenstein – született, édesanyját Hermina Habenstreitnek hívták. Vaskő 1722-ben, az akkoriban megnyitott vasbánya mellé beletepedő német bányászok kolóniájaként létesült. A 18. század folyamán olténiai (bufánok) származású román szénégetők telepedtek, akik a bányászathoz és kohászathoz kapcsolódó
melléktevékenységeket (favágás, szénégetés, fuvarozás) végeztek. A vasbánya az osztrák Államvasút-Társaság (StEG), majd az Osztrák-Magyar Államvasút-Társaság (OMÁV), nevével ellentétben magán vasúttársaság tulajdonában volt, és a 19. század végére már iparvasúttal volt összekapcsolva Resicával és Bogsánnal, a két kohászati központtal.
Iskolái
Rüdiger Imre iskoláit Temesváron végezte, ahol 1907-ben érettségizett. A négy kitűnő közép-iskolából – Állami főgimnázium, Római katolikus főgimnázium, Állami főreáliskola, Császári és királyi
hadapródiskola -, habitusánál fogva valószínűleg a főreálba járt.
Érettségijét követően a mödlingi Katonai Műszaki Akadémiára nyert felvételt, itt élte meg növendékként a világhatalom monarchia katonai elitképző követelményeit. Az 1904-ben Bécs-ből ide helyezett Császári és Királyi Akadémia hároméves képzés tananyagában nagy súlyt kapott a tüzérségi, a műszaki fegyverzeti képzés és a hadiépítés. Az Akadémia parancsnoka ekkor a nemzetközi hírű fegyverszerkesztő, Georg Ritter von Dormus volt. Rüdiger Imre alatt járt egy évfolyammal a későbbi II. világ-háborús tábornoktársa, Heszlényi József tüzér vezérezredes, és a 3. magyar hadsereg parancsnoka.
Csapatszolgálata
Miután elvégezte a mödlingi Katonai Műszaki Akadémiát és tüzérhadnaggyá avatták, a tényleges katonai szolgálatot a Lugosi 8. honvéd tábori ágyús ezrednél kezdte meg. A városban állomásozott a Császári és királyi 21. tábori ágyús ezred, melynek keretéből jött létre a honvéd alakulat. Mivel már 1912-ben valószínűsíthető volt egy (Balkán háborúk…), a közeljövőben kitörő háború, az ekkor elfogadott honvédségi törvény értelmében az uralkodó engedélyezte a Magyar Királyi Honvédség számára a tüzérség hadrendbe állítását. A megalakítást követően 1913 márciusában Várpalota és Veszprém között félúton lévő Hajmáskéren létrejött az 1. hon-véd tábori ágyús osztály. Rüdiger Imre hadnagy csapategysége, a 8. honvéd tábori ágyús ezred ideiglenesen a lugosi honvéd sátortáborban alakult meg, majd az 1914 nyarán Nagyváradon épített honvéd tüzérlaktanyába települt. A 8. honvéd tábori ágyús ezred Wolf Henrik őrnagy parancsnoksága alatt a m. kir. nagyváradi 20. honvéd gyaloghadosztály tüzérségét alkotta.
A világháborúban – Az orosz fronton
Az I. világháború kitörésekor főhadnaggyá léptették elő, és az orosz fronton harcoló m. kir. kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály keretében lévő marosvásárhelyi 5. honvéd tábori ágyús ezredhez vezényelték át. Az általános mozgósítás után, 1914. augusztus 8-án alakult had-osztályt a keleti hadszíntérre szállították, ahol lovag bebenburgi Karg János altábornagy parancsnoksága alatt estek át a tűzkeresztségen. 1914. augusztus 21-től a 2. osztrák–magyar had-sereg XII. hadtestébe beosztva harcolt a galíciai Halics körzetében, a Dnyeszter mellett. Ezt követően szeptember elején részt vett a 2. lembergi csatában, majd a csatát követő általános visszavonulás után immáron Nagy Pál vezérőrnagy parancsnoksága alatt az Uzsoki-szoros előterét védte.A véres hegyvidéki csatákban visszaszorította a betörő orosz erőket. Ez év november közepén a legjobb magyar hadvezér, a
Bogsánbányán született Szurmay Sándor (a képen) altábornagy vezetésével. Az akkori tájékoztatás szerint – Szurmay hadteste novembertől december 5-éig az Uzsoki-hágónál megállította az orosz betörést. A hegyi harcok terhét főleg a 38. honvéd had-osztály viselte. Szurmay katonái kegyetlen fagyban, hóviharban, elkeseredett küzdelemben verték vissza az orosz tömegtámadásokat. 1915 februárjáig a Monarchia 3. hadseregének bal szárnyán harcolt a Kárpátok előterében, majd a májusi ellentámadásban, a gorlicei áttörés után részt vett az oroszok üldözésében, ezt követően a leharcolt alakulatot kivonták a tűzvonalból. A feltöltött hadosztály Csanády Frigyes altábornagy parancsnoksága alatt 1915 júliusa és augusztusa között újra részt
részt vett az öldöklő harcokban, majd a november 1-5-e közötti a Halics melletti siemikowcei ütközetben – ahol közel 3500 tisztet és katonát vesztett – a hadosztály a túlerőben lévő orosz seregek ellen küzdve érte el legnagyszerűbb katonai tettét. A 38-asok több napig tartó szakadatlan harcban verték vissza a II. Miklós cár jelenlétében indított orosz támadásokat. Csanády tábornok a nagyváradi 20. honvéd gyaloghadosztály korábbi parancsnoka volt, így közvetlenül ismerte Rüdiger Imrét. A seregtest ezt követően zömmel hadseregtartalékként pihent. 1916 nyara folyamán Volhíniában ásták be magukat, majd június 4-én – ekkor már Molnár Dezső altábornagy volt a pa-rancsnoka – megindult a világháború legnagyobb támadássorozata, a Bruszilov-offenzíva. A 38-asok komoly veszteségeket szenvedtek, mígnem 1916 augusztusában a hadseregek hátrá-lásával visszavonult a hadosztály is. 1917 tavaszán a harcokban derekasan résztvevő Rüdiger Imrét Laibachba (Ljubljana) vezényelték vezérkari tanfolyamra, ahol Ferjentcsik Ottó volt a laibachi vezérkari
tanfolyam magyar tagozatának vezetője, valamint a Péterváradon született és a siemikowcei ütközetben megsebesült hadmérnök, Vidos Géza volt a tanulótársa, akinek a nevéhez köthető a Piave híd építése.
A világháborúban – Az olasz fronton
Annak elvégzésével Rüdiger Imrét vezérkari tisztként az olasz hadszíntérre vezényelték a cs. és kir. 71. gyaloghad-osztályhoz, melynek kötelékében harcoló székelyudvar-helyi 82. gyalogezred 8. századához volt beosztva Márton Áron. A rövid kitérőt követően Rüdiger Imre újra a 38. honvéd gyaloghadosztály kötelékében szolgált. Miután a m. kir. kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály sikeresen részt vett a románok legyőzésében, 1918 februárjában átszállították az olasz hadszíntérre. 1918 áprilisától a III. hadtest kötelékében védekezett, ahol júniusban részt vett a piavei átkelés támogatására indított támadásban. A nyár végén a felbomló Monarchia a horvát hátországba rendelte a 38-asokat, karhatalmi szolgálatra (oly sok volt már a dezertőr). Augusztus végétől az olasz fronton a 11. osztrák–magyar hadsereg tartalékát képezte, a hadosztály parancsnoka ekkor Molnár Dezső altábornagy (a MOVE és a BTC későbbi elnöke) volt.
A háborút elvesztették a központi hatalmak (Németország, Törökország és a kettős monar-chia), október 25-én Budapesten nemzeti tanács alakult, október 28-án Prágában kikiáltották a csehszlovák államot, másnap Zágrábban kimondták Horvátország elszakadását és a délszláv államhoz csatlakozását.
A padovai fegyverszünet napján, 1918. november 3-án több mint 300 ezer társával együtt Rüdiger Imre is hadifogságba esett. Az olasz fogságból csak egy esztendő múlva tért haza Temesvárra, itt az addig virágzó magyar–német várost nagy izgalomban találta.
A Bánáti Köztársaság
Temesváron ugyanis az I. világháború végén elterjedt, hogy a győztes antant vagy a románoknak, vagy pedig a szerbeknek adják át zsákmányként a Bánságot. Ezt megelőzendő a szociáldemokrata (enyhén vörös) jogász-újságíró politikai aktivista, Róth Ottó próbálkozott a Bánsági Köztársaság meg-szervezésével. Miután a pesti forradalom idején Károlyi Mihály
kinevezte a Bánság kormánybiztosává, ekkor Bartha Alberttel, a VII. hadtest vezérkari főnökével karöltve megalakította a Bánáti Néptanácsot. Akkor ez már kevésnek tűnt, hogy elkerüljék a megszállást, így egy elszánt lépéssel létrehozták a Bánsági Köztársaságot, amelyet 1918. október 31-én proklamáltak Temesvár központtal, 1918. november 1-én alakult meg.
Az új államot Róth Ottó egy svájci modell alapján felépülő államot (nemzeti jellegű kantonok) képzelt el, azonban az alig három hétig fennálló államot egyedül a Károlyi Mihály vezette budapesti radikális kormány ismerte el. Róth és a védelem megszervezésére kinevezett Bartha Albert (nemsokkal ezek után a Károlyi Mihály vezette kormány hadügyminisztere) belátták, hogy a fegyveres harcot fel kell függeszteni a meglévő erők elégtelensége, valamint a szláv és román lakosság ellenséges magatartása miatt. Hamarosan a területére érkező francia csapatok (nehogy kitörjön egy szerb–román háború) megszállták a területet. A Bánátot végül kettévágták, így nagyobbik, keleti része Romániához, a nyugati pedig a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz (a későbbi Jugoszlávia) került. Az éppen hazatért Rüdiger Imrét, a várost kifosztó szer-bek után beérkező román hatóságok hat hónapra internálták.
A csonka hazában
Szabadulását követően a Tanácsköztársaság terrorjától éppen megszabaduló Budapestre költözött, ahol vaskereskedő-segédként dolgozott. A Horthy-Bethlen konszolidáció alatt újjászerveződő haderő lehetőséget adott a képzett katonáknak, így 1921-ben belépett a Magyar Királyi Honvédségbe. A Honvédelmi Minisztérium (HM) VII–K (Hadiközlekedési és Szállítási) Osztályának munkatársa, majd 1932-ig osztályvezető-helyettese, végül 1937-ig osztályvezetője volt. 1925. május 1-el vezérkari őrnaggyá, majd 1933-tól osztályvezetőként vezérkari alezredessé léptették elő.
Rüdiger Imre 1935-ben tette nevéhez a korábbi szűkebb hazáját idéző Ruszkiczay előnevet. 1937 tavaszán került a katonai tudásának legmegfelelőbb területre, az újjászerveződő honvéd tüzérség a volt monarchia katonai kiképző tüzérségi főiskolájának, azaz a Veszprém-vármegyei hajmáskéri
tüzérségi tábor parancsnokává nevezték ki. 1901-1904 között a Hajmáskér mellett 5065 hektárnyi területet felépült Európa egyik legnagyobb (kilencezer holdas) lőtere és tüzérkiképző bázisa. Ebből a katonaváros ötven holdat foglalt el. A parancsnoksági épület köré – Mödlinghez méltó – egy parkot tóval is létre-hoztak, valamint egy több mint ezer ló befogadására alkalmas lovarda is helyet kapott az épületegyüttesben. De voltak itt műhelyek, valamint iskola, kórház, színház és vágóhíd tejüzemmel, hűtőházzal és szennyvíztisztító teleppel. A Monarchia felbomlása után a Ludovika Akadémia tisztképzőjeként is működött.
Rüdiger-Ruszkiczay Imrét közben 1938-ban ezredessé léptették elő, ezzel egyidőben a Hungária körúton lévő Hadiakadémia előadója volt. A hadsereg vezérkari tisztjeinek képzésére alapított intézménynek 1919-1944 között 9 parancsnoka volt, és ezek közül 5-en a Délvidékről származtak.
Mivel hadsereg nincs tüzérség nélkül, ágyút kellett gyártani, Magyarországon 1919-ig létezett egy korszerű löveggyártó üzem, a Győri Ágyúgyár Rt, ezt azonban 1919-ben a megszálló román csapatok leszerelték és hadizsákmányként elszállították. A másik jelentős hadiüzem a Diósgyőri m. kir. Vas- és Acélgyár keretében 1914-ben létrejött „Újgyár” is a győri sorsára jutott. Az előbbit már nem támasztották fel, hanem a 30-as évek elején újrainduló hadi termelés a diósgyőri gyárra támaszkodva a világ élvonalába tartozó Bofors licenc alapján gyártotta a 40/80 milliméteres légvédelmi lövegeket, valamint a 15 cm-es tábori tarackokat és a 10.5-es messzehordó ágyút. Ugyanitt gyártották az olasz Ansaldo 210 mm-es M1935 nehézágyúját, elsősorban a kisantant határmenti erődítéseit szándékozták rombolni vele (erre csak az 1941-es Jugoszlávia elleni villámháborúban került sor).
Rüdiger-Ruszkiczay Imre a HM anyagi főcsoportfőnökének helyettese volt 1938-tól 1940 februárjáig, s immáron tábornoki rangfokozatban (vezérőrnagy), ekkor a HM anyagi főcsoport-főnöke lett. 1938-ban, amikor a Honvédelmi Minisztérium III. Anyagi Főcsoport főnökének helyettese volt, ebben a minőségében kapta meg a szintén bánáti születésű Werth Henriktől,a Honvédség vezérkari főnökétől a
megbízást aki a Hadiakadémia egykori parancsnoka-ként az összes vezérkari tisztet ismerte és szigoráról is közismert volt -, hogy tekintettel a magyar–román háborús helyzetre, bonyolítsa le a már német irányítás alatt lévő Škoda művekkel, az eredetileg Škoda T–21 típusjelzésű harckocsi terveinek
megvásárlását. A harckocsiból 1940 szeptemberében a honvédség 230 darabot rendelt a Weiss Manfréd Művektől (és még három beszállító nagy cégtől). A gyártása októberben kezdődött el és több üzemben folyt , a harckocsi a 40M Turán nevet kapta.
Időközben a revansra vágyó náci vezetésű német birodalom előbb eltüntette Ausztriát és Csehszlovákiát, majd 1939. szeptember elsején megtámadta az angol–francia garanciát bíró Lengyelországot, kitört a II. világháború.
A kormányban
Ruszkiczay-Rüdiger Imrét 1940 elején a második Teleki-kormány honvédelmi minisztere, Bartha Károly (szintén volt mödlingi diák) a miniszter állandó helyettesévé nevezte ki. 1941 májusában altábornagyi rangfokozatban a kulcsfontosságú (és a kormányzóhoz való hűség bizonyítékaként) budapesti I. hadtest parancsnoka lett. Vitéz Decleva Zoltánt (akit a 3. magyar hadsereg parancsnokává nevezték ki)váltotta, ezt a posztot 1942 novemberéig töltötte be.
A háborúba ájult világban nehéz volt megőrizni a nemzeti érdekeket, a revizionizmus (az elcsatolt területekből minél többet visszaszerezni) eredményessége a tengelyhatalmaktól, de leginkább a Harmadik Birodalomtól (Németország) függött. Azok nem is haboztak benyújtani a számlát, így vett részt előbb a gyorshadtest 1941-ben, majd a 2. magyar hadsereg 1942/43-ban a keleti front öldöklő csatáiban. Az ingadozó szövetséges szerepét nem sokáig tűrték a nácik, és Olaszország kapitulációját (1943. szeptember 3-án) követően már tervet dolgoztak ki Magyarország érdekeik szerinti átállítására. Ehhez sajnos elégséges támogatást nyertek a hazai szélsőjobb politikusaiban, valamint a nácibarát katonai vezetőkben.
Ezek közül is kiemelkedtek Imrédy Béla, volt miniszterelnök a Magyar Megújulás Pártja (szélsőjobboldali-antiszemita) és a Keleti Arcvonal Baj-társi Szövetség (KABSZ) elnöke, valamint Nagybecskerek szülötte, vitéz Rátz Jenő tábornok, volt honvédelmi miniszter, a nácikat kiszolgáló Sztójay-kormányban mininiszterelnök helyettes, a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetség elnöke.
Megjegyzendő, hogy Sztójay Döme, miniszterelnök Versecen született, szerb felmenőktől.
Vészterhes idők
Magyarország első megszállása után (1944. március 19.) Ruszkiczay-Rüdiger Imre folyamatosan útját állta a német sarcoló követeléseknek. A közismerten náci (sic!) és nyilasellenes tábornok a második német megszállásig (1944. október 16.), megtartotta miniszterhelyettesi tisztét. Még az első náci megszállás előtt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter figyel-meztette Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét, hogy Sombor-Schweinitzer József (szintén bánsági), a politikai rendészeti osztály (belső elhárítás) első számú irányítója jelentése szerint a német követségen gyakran jelennek meg magas rangú és beosztású magyar tisztek. Ott Edmund Veesenmayer (az SS-nek különleges megbízottja) vacsorákat rendezett (nicsak!), ahol a volt kormányfő Imrédy Béla, valamint a volt vezérkari főnök Rátz Jenő és más tábornokok is megjelentek. Később a magyarokról rasszista módon gondolkodó és nyilatkozó Veesenmayer lemondott a szerinte túlzóan magyar nacionalista társaságról, és a bevált internacionalisták (nyilasok, pl. a szintén bánáti Szöllősi Naszluhácz Jenő, a nyilasok fő ideológusa) felé fordult.
Ezekhez a hazaárulókhoz felsorakoztak a zsigeri antiszemiták és a német győzelemben hívő elvakultak, mint pl. a bácskai születésű Beregfy Berger Károly vezérezredes, a nyilasok honvédelmi minisztere. Akire viszont sokan fogadtak volna, aki nyíl-tan hirdette a német fegyverek magasabbrendűségét, az öreg bánáti Werth Henrik inkább maradt a kormányzónak tett hűségesküjénél. Ő abban hitt, hogy Magyarország revízióját csakis Németországgal
együttműködésben lehet véghez vinni. A Teleki-, majd a Kállay-kormány is időhúzásra törekedett, remélve, hogy meg tud egyezni az angolszászokkal, de azok csak (mint 1956-ban is) hitegették a magyar tárgyaló felet, már meg-egyeztek Sztálinnal Magyarország sorsáról. 1944. március 19-e óta Veesenmayer, már a Harmadik Birodalom nagyköveteként és teljhatalmú magyarországi megbízottjaként, az idő-közben kiépített hálózatával minden nehézség nélkül végrehajthatta az ország német érdekeihez történő teljes átállását. A Horthy-féle kiugrási kísérlet napján, a második náci megszállást követően (1944. október 15-én) a budapesti I. hadtest közigazgatási vezetője, a nyilas haza-árulókkal cimboráló Hindy Iván vezérőrnagy saját parancsnokát, Aggteleky Bélát (a háborúból való kiugrás megbízott katonai biztosítóját), továbbá a szintén német származású Aradon született Csatay Tuczentaller Lajos honvédelmi minisztert (aki másnap a feleségével együtt ön-gyilkosságot követett el), Ruszkiczay-Rüdiger Imre honvédelmi miniszterhelyettest és a volt Honvéd Vezérkari főnököt, Szombathelyi Knausz Ferenc tábornokot (mondani sem kell, a szintén németnek született volt vezérkari főnököt) letartóztatta. Ez a tragikus esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy a budapesti helyőrség nem lépett fel a kormányzó mellett, sőt többségük átállt a nyilasok oldalára.
A nyilas hatalomátvételkor Weesenmayer, immár a Harmadik Birodalom nagyköveteként és teljhatalmú magyarországi megbízottjaként nem felejtette el Ruszkiczay-Rüdiger Imre vezér-ezredes kormányzóhoz való hűségét, így miután a nyilasok őt 1944. október 16-án a Gestapo kezére adták, a többi letartóztatottal együtt Sopronkőhidára szállították. Ugyanígy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert is letartóztatta a Gestapo, őt a mauthauseni koncentrációs táborba, míg bizalmasát, Sombor-Schweinitzer Józsefet a flossenburgi koncentrációs táborba hurcolta.
Sopronkőhidára vitték többek között Lakatos Géza vezérezredest, az 1944. augusztus – október közötti miniszterelnököt, Nagybaczoni Nagy Vilmos egykori honvédelmi minisztert, a munkaszolgálatosokért és zsidókért nyíltan kiálló minisztert az elsők között tartóztatták le a nyilasok. Az egyházat sem kímélték a megszállott nihilisták, Mindszenty József veszprémi püspököt (a későbbi hercegprímás) a nyilasok az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen elnevezésű memorandum okán 1944. december 22-én szállították a sopronkőhidai fegyházba 26 pappal és kispappal együtt … A nyilasok itt végezték ki – felakasztották – a nemzeti ellenállás szimbó-lumát, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, míg a vele tartó (Ópazován született) vitéz Náray Antalt, a Magyar Rádió és Távirati Iroda zsidómentő elnökét, később marhavagonban Németországba, Mauthausenbe szállították. De itt raboskodott Jávor Pál, a legnépszerűbb film- és színművész is, akit zsidó származású felesége miatt vettek őrizetbe a nyilasok.
Az új hatalomnak kiszolgáltatva
A meggyötört tábornokot a bevonuló szovjet hatóságok szintén fogságba vetették, 1945 áprilisától 1948 júniusáig volt hadifogságban. Hazaszállítása után a súlyosan beteg embert letartóztatta a HM Katonapolitikai Osztálya – Katpol – (a cég vezetője földije, a Temesváron született Pálffy (Oesterreicher) György altábornagy volt), majd a Katonapolitikai Osztály székhelyén a „Hadik” laktanya (XI. Bartók Béla út 24-26.) pincéjébe szállították, ahol vallatták és kínozták.
Ruszkiczay-Rüdiger Imrét a Budapesti Népbíróság 1949. február 22-én háborús bűntett elkövetése miatt (értsd, katonai vezető volt a szovjetek elleni háborúban) 8 évi fegyházra ítélte, majd a fellebbviteli
bíróság, a Jankó Péter elnökölte Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) 1949. június 8-án büntetését három évre csökkentette, amit a budapesti Gyűjtőfogházban, a szegedi Csillagbörtönben és a Márianosztrai Fegyházban töltött le. Az eredetileg 1857-ben országos börtönnek épült (női fogvatartottak számára) műintézményben 1948-ban szigorított dolog- és fogházat rendeztek be, amit az új kor szavának megfelelően 1950 májusában a rettegett ÁVH vett át.
A hazafias hűség és becsület mintaképe 1951 vagy 1952 júniusában szabadult, azonban még aznap a rettegett Államvédelmi Hatóság (ÁVH) lefogta és a Kistarcsai Internálótáborba szállította. Innen az internálótáborok felszámolásakor és az első Nagy Imre kormány intézkedése nyomán (1953 októbere) szabadult véglegesen. A néphatalom a lakását és ingóságait elkobozta, hátralévő életét egy érdi albérleti mosókonyhában élte le. Ilyen sors várt a szintén Mödlingben végzett földijére, a legvitézebb honvédtábornokra, a Buzásfürdőn született Hollóssy-Kuthy Lászlóra, vagy a pancsovai születésű hadiakadémiás Lajtos Árpád vezérkari tisztre (mindketten megjárták a Don-kanyart), Lakatos Géza vezérezredes volt miniszterelnökre, aki a meghurcolását követően selyemkendőfestésből és könyvillusztrálásból tartotta fenn családját, illetve kitelepítés idején alkalmi mezőgazdasági munkából élt. A magas katonatiszti körökben nagy presztízst szerző nagyszentmiklósi vitéz Kiss István altábornagy (a Don-kanyar és az er-délyi hadjárat hőse) is a háborút követően nyugdíj nélkül, a legnagyobb szegénységben hunyt el.
A helytállás szimbólumát, Ruszkiczay-Rüdiger Imrét a mai napig nem rehabilitálták, de 1994-ben felmentették az ellene emelt vádak alól.
“Van időm, én várhatok. Előttem szolgáim, a századok, fujják szikrámat, míg
Babits Mihály – Jónás könyve
láng lesz belőle; bár Jónás ezt már nem látja, a dőre. Jónás majd elmegy, de helyette jő más…”
Leave a Reply